Csokiszuflé sós karamellszósszal

"Felnőtt édesség" -mivel a felfújtban nincs cukor, édesszájúak nem fognak érte rajongani. Még én sem vagyok biztos benne, hogy szeretem.




Csokifelfújt
Hozzávalók: (5-6 tálka)
20 dkg étcsokoládé (legalább 70%-os kakaótartalmút használjunk);
2 evőkanál vaj
6 tojás
vaj a formák kikenéséhez

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Gőz felett kevergetve olvasszuk fel a csokoládét és a vajat, majd hagyjuk kicsit kihűlni. (Tegyünk egy lábosba vizet, és arra helyezzünk rá egy tálat úgy, hogy annak az alja ne érintse a vizet.)
A tojásokat válasszuk szét, a sárgájákat villával vagy habverővel egyenként dolgozzuk bele a kihűlt csokiba. Fontos, hogy ne legyen forró, mert akkor a tojás megsül a csoki melegétől, és a tészta állaga nem lesz megfelelő, nem beszélve arról, hogy a rántottás csoki látványa sem túl vonzó. A fehérjéket verjük kemény habbá, majd forgassuk bele a csokis masszába. Mivel a csoki állaga elég sűrű, nehéz egyenletesen beleforgatni a habot, pláne, hogy törekednünk kell, hogy minél kevésbé törjük azt össze. Nem baj, ha kisebb csoki darabok láthatók a kész tésztában, a végeredmény úgy is szuper lesz.
Tegyük a tésztát a kivajazott tálkákba, és gőzöljük 13 percig a szuflékat.

Sós karamellszósz
Hozzávalók:
15 dkg barnacukor;
2 teáskanál víz;
1 dl tejszín;
2 nagy csipet tengeri só.

Elkészítés:
A cukrot a vízzel egy lábosban folyamatosan kevergetve olvasszuk fel és karamellizáljuk. A tejszínt forrósítsuk fel és adjuk óvatosan a sóval együtt a cukorhoz, kevergetve főzzük pár percig, illetve amíg kívánt sűrűségű nem lesz a karamell. A sűrűséggel lehet játszani, adhatunk hozzá több vagy kevesebb tejszínt, illetve a főzési idővel vagy némi víz hozzáadásával is korrigálhatunk. A kész felfújtak közepébe kanállal alakítsunk ki kisebb mélyedést és öntsük bele a karamellszószt, a maradékot tálaljuk mellé. Ha jól átitatva szeretjük a szuflét, akár kétadagnyi szószt is elkészíthetünk, biztosan el fog fogyni.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...