Lencsesaláta naranccsal, répával és aszalt cseresznyével

Ettől leszünk gazdagok!




Hozzávalók:
300 g zöld lencse
2 babérlevél
2 répa
1 fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
100 g aszalt fekete cseresznye (használhatunk helyette meggyet, áfonyát vagy akár mazsolát is)
1 narancs
1 csokor petrezselyem
3 evőkanál dióolaj (helyettesíthető olívaolajjal)
bors
citromlé

Elkészítés:
A lencsét válogassuk át és áztassuk be pár órára vagy akár egész éjszakára.
Forrásban lévő sós vízben, a babérlevelekkel főzzük puhára. (kb. 10-15 perc.)
A megpucolt répát nagy lyukú reszelőn reszeljük le.
A lilahagymát daraboljuk apróra, a fokhagymát reszeljük le vagy fokhagyma nyomóval nyomjuk szét.
A zöldségeket forgassuk össze,  amíg még meleg a lencse, hogy a hőtől kicsit megpuhuljanak.
Forgassuk a salátához az apróra vágott petrezselymet, az aszalt gyümölcsöt és a kis kockákra vágott naancsot is, majd mehet hozzá a dióolaj.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és ízesítsük citromlével.

Szederkrémes és levendulás csokikrémes macaron

Annyira, de annyira, de annyira, de annyira büszke vagyok! Egy sem repedt meg és mindegyik növesztett szép talpacskát! A vadiúj Pierre Hermé Macaron könyvemmel úgy ment a macaron sütés, mint a karikacsapás! Egyrészről még mindig ugrálok örömömben, másrészről, ha be lehet mutatni egy sütinek akkor annyit fűznék hozzá, hogy  "Ennyit rólad, Macaron!" muhahaha!
A 15 próbálkozásból eddig 13 vállalhatatlan volt, és a siker is inkább véletlenszerű, általában több repedt macaronnal, mint nem repedttel.
Kicsit úgy érzem, hogy nem kéne kísérteni a sorsot és a csúcson, azaz most kell abbahagyni a macaronsütést.:-)




 A meringue recept Pierre Hermé, a krémek sajátok.

Hozzávalók: (kb 25 darabhoz)
150 g őrölt mandula (Magunknak is őrölhetjük.)
150 g porcukor
55 g tojásfehérje (Csomóan arra esküsznek, hogy a fehérjét kint kell hagyni napokra fedő nélkül szobahőmérsékleten, hogy megfelelő legyen a nedvességtartalma, ezzel a macaron bemutatón, (Le meridien) és a cukrászdában se foglalkoztak a „profik”. Én azért biztos, ami biztos beraktam 10 mp-re a mikróba, ami elvileg valamennyire kiváltja az érlelést.)
ételszínezék (lila- Én az Ázsia Bt.-ben vettem és kb egy teáskanálnyit használtam.)

+
150 g porcukor
37 g ásványvíz
55 g tojásfehérje

Hozzávalók a csokikrémhez: (fél adag, szerintem ez a finomabb.)
150 g étcsoki
1,5 dl tejszín
1/2 evőkanál cukor
levendulaszirup (Én alig éreztem benne, jó sokat kell beletenni, de ezt mindenki maga állítsa be kóstolgatással, inkább legyen kevesebb, mint több. A levendulaszirupot az Ázsia Bt.-ben vettem, de legközelebb már tuti szárított levendulát áztatnék forró tejszínbe, mert olcsóbb és erősebb az íze.)
kevés citromlé

Hozzávalók a szederkrémhez: (fél adag)
300 g fagyasztott szeder
2 evőkanál cukor
2 evőkanál vaníliás pudingpor
1 rúd vanília kikapart belseje
1 citrom kifacsart leve (a macaron maga elég édes, ezért nem baj, ha a krém savanykásabb)

Elkészítés:
Az őrölt mandulát a porcukorral biztos ami biztos daráljuk le még egyszer, a legjobb, ha kávédarálót használunk erre. Ez azért kell, hogy nagyon finom szemcséjű mandulalisztet kapjunk.
Az 55 g fehérjéhez adjuk hozzá az ételszínezéket, majd adjuk a cukros mandulához és keverjük el az egészet alaposan. (Nem elírás, ezt az 55 g fehérjét tényleg nem kell felverni!)
A vizet és a cukrot forraljuk fel és kevergetve melegítsük a könyv szerint 118 fokig, Mikor már majdnem jó a cukorszirup verjük a maradék 55 g fehérjét kemény habbá. Ha nincs megfelelő hőmérőnk, ahogy nekem sincs, a következő a trükk: A fém habverő végén található kis karikát mártsuk a szirupba és próbáljunk meg ezen keresztül buborékot fújni. (Mintha szappanbuborékot fújnánk.) Ha sikerül buborékot fújni, kész a cukorszirup. Elvileg, ha a földre esik a buborék és rálépünk még csattan is.:-)
A kész cukorszirupot habverővel folyamatosan kevergetve adjuk a keményre vert fehérjéhez, és folytassuk a habverést addig, amíg a massza ki nem hűl. 5-10 perc.
Falapáttal keverjük a fehérjét kisebb adagokban a mandulás cukros keverékhez.
Habzsákkal nyomjunk kis kerek (egyenletes) halmokat sütőpapírral bélelt tepsire és hagyjuk a macaronokat minimum 30 percig száradni.
180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt süssük őket készre. (Én kétszer kinyitottam a sütőajtót.)

A csokikrém elkészítése:
A tejszínt forraljuk fela  cukrorral, majd olvasszuk fel benne az apróra tördelt csokit. Ízesítsük citromlével és levendulasziruppal. Hagyjuk teljesenkihűlni, majd a hűtőben megdermedni, és töltsük meg vele a macaronokat.

A szederkrém elkészítése:
A szedret mikróban olvasszuk fel, és egy szűrőn passzírozzuk át, amennyire csak lehet, hogy csak a magok maradjanak a szűrőben.
A gyümölcsöt keverjük csomómentesre a cukorral és a pudingporral, adjuk hozzá a vaníliát és forraljuk fel. Forraljuk addig, amíg kellően sűrű nem lesz, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A kihűlt krémmel, habzsák segítségével töltsük meg a macaronokat.


Csokiláva ötfűszeres vaníliamártással

Segal Viktor Színek és ízek szakácskönyvéből. Még a könyvajánlóhoz készült anno. Gyönyörűséges könyv. Azt hiszem (az egyik) legszebb darabja a gyűjteményemnek! Azt, hogy nagyon szép egyből megállapítottam, de amikor először a kezembe vettem nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni is fog, mármint a tartalmi része. Egyértelmű volt, hogy nagyon profi, inkább én lehettem volna a probléma, mert a fúziós csilli-villi konyha lenyűgöző, ha mások illetve egy tanult szakács műveli, de otthoni konyhában olyan félelmetesen hangzik, és én nagyon összeszedetlen vagyok az ilyesmihez.
Aztán kiderült, hogy nagyon szuperek a receptek és, ha követem a leírást, akkor az étel tényleg olyan finom és szép lesz, mint amilyennek a képen látszik. (És nem, a szakácskönyvek nagy részénél, pláne ahol ennyire különlegesen szép ételekről van szó, ez nem így van!) Amúgy tökéletes bizonyíték a profizmusára a kétszínű gnocchi, amire a fejemet tettem volna, hogy mire elkészül egyszínű lesz, lila, csakúgy, mint én tetőtől talpig és az egész ház is.

Szóval hurráhurrá és éljenéljen Segal Viktornak és a Színek és ízeknek!

Ez a kép és azt hiszem a túrótortás (még én se láttam élőben) megjelent a legújabb nyomtatott hvg life style magazinban is.:-)

Hozzávalók:
150 g min. 70 %-os csoki
100 g vaj
3 tojás
60 g cukor
egy csipet só
1 evőkanál liszt

2 dl tejszín
fél rúd vanília kikapart belseje
egy csipet só
2 tojás sárgája
40 g cukor
1 kávéskanál kínai ötfűszerkeverék (Eredetileg felet ír, de én mániákusan fűszerezek.)

A mártás elkészítése::
A tejszínt melegítsük forrásig a vaníliával és a sóval. A tojássárgájákat keverjük fehéredésig a cukorral és az ötfűszerrel. Ilyenkor a sárgája kifehéredik és besűrűsödik. Folyamatosan keverve öntsük hozzá a tejszínt.
A krémet vízgőzön sűrítsük be. (Tegyünk egy lábosba vizet, és arra helyezzünk rá egy tálat úgy, hogy annak az alja ne érjen a vízhez.) 

A csokis süti elkészítése:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Vízgőzön olvasszuk fel a csokit és a vajat.
A tojásokat keverjük habosra (sokáig kell keverni) a cukorral és a sóval, majd mehet bele a liszt is.
Keverjük a csokit a tojásos masszához, majd adagoljuk a tésztát kivajazott tálkákba.(Én szuflé tálkákba sütöttem, jól ki kell vajazni, sőt talán lisztezni is, mert az én tálkáimba beleragadt egy darab a tetejükből.)
Előmelegített sütőben 6 perc alatt süssük készre. Olyan fenomenális és okos könyv, hogy még az is benne van, hogy, ha a sütiket előre elkészítjük, és sütésig a hűtőben tároljuk, akkor 8 percig kell őket sütni.

Szirupos narancsos süti

Tömör és finom darab.


Hozzávalók:
225 g vaj
225 g porcukor
4 tojás
2 narancs lereszelt héja
1 dl narancslé (frissen facsart)
egy csipet só
225 g liszt
1 teáskanál sütőpor

Hozzávalók a sziruphoz:
1 dl narancslé (frissen facsart)
fél citrom kifacsart leve (elhagyható)
50 g porcukor

Hozzávalók a csokimázhoz:
100 g étcsoki
2 evőkanál vaj
1 narancs lereszelt héja (elhagyható)

Elkészítés:
A cukrot keverjük krémesre a vajjal.
Egyenként adjuk hozzá a tojásokat is, majd keverjük bele a narancslevet és a narancshéjat.
Mehet bele a liszt, a sütőpor és a só is.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Öntsük a tésztát sütőpapírral kibélelt vagy kivajazott formába, és előmelegített sütőben kb. 45-50 perc alatt  süssük készre. Ha nagyon hamar pirulni kezd a teteje, fedjük le alufóliával. Tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy átsült-e. (Szúrjunk hústűt a tésztába, ha tisztán jön ki, kész a süti.).
A mázhoz keverjük el a narancslevet a citromlével és a cukorral.
Hagyjuk kicsit kihűlni a sütit még a formában, majd locsoljuk meg a sziruppal.
A csokit olvasszuk össze a vajjal, adjuk hozzá a narancshéjat és kenjük be vele a kihűlt sütit.

Crinkles

Magyarul repedt cookienak vagy pöfetegnek szokták nevezni.
Ezer változata van, olyan, mint egy brownie-cookie. Én most az ízesítésben olyasmit szerettem volna, mint a Fekete erdő kuglófnál.
Iszonyú jól néz ki és nagyon fotogén is!

(Most lelkiismeret furdalásom van, hogy miért nem csokit használtam a kakaó helyett és hogy csokival még ennél is finomabb lenne(de így is nagyon finom) csak nekem most egy kicsit már elegem lett a csoki csokiból, mármint nem az evésre, hanem a használatára gondolok Különben is a jó minőségű kakaó szerintem nem alantas dolog egyáltalán!-elhessegetni való a csokis gondolat.)


Hozzávalók
50 g vaj
350 g cukor
4 evőkanál olaj
50 g jó minőségű cukrozatlan kakaó
4 tojás
450 g liszt
2 teáskanál sütőpor
1 evőkanál instant kávépor
1-2 teáskanál fahéj
csipet só

Elkészítés:
A vajat (gépben) keverjük krémesre a cukorral. Adjuk hozzá az olajat, majd a kakaóit is.
Egyenként adjuk hozzá a tojásokat is. Amint egyet teljesen beledolgoztunk a tésztába, mehet bele a következő.
Adjuk a krémhez a lisztet, a sütőport egy csipet sót és a kávét is, majd ízlés szerint ízesítsük fahéjjal.
Minimum 1 órára de akár egész éjszakára tegyük a tésztát hűtőbe.
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra.
Pihentetés után formázzunk belőle dió méretű golyókat, jó alaposan forgassuk meg mindet porcukorban, majd tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire.
Előmelegített sütőben 12-15 perc alatt süssük őket készre.


Áfonyás, mandulás, fehércsokis keksz

Mindig úgy érzem, hogy a kekszekhez nagy betűs védőbeszédet kell írnom miszerint: EZ EGY KEKSZ, DEFINÍCIÓ SZERINT SZÁRAZNAK KELL LENNIE. Nyilván azért, mert egy étel jellemzésében a száraz szó alapvetően negatív, de hát minden keksz száraz és ettől még lehetnek finomak, sőt! Persze vannak fokozatok a lenyelhetetlen háztartási keksztől az isteni zabfalatokig. (Tudom, hogy tele van nyomva cukorral, de attól még csodálatos dolog.)

Ebben a kekszben annyi extra van, hogy alig fér el benne maga a keksz.



150 g vaj (szobahőmérsékletűvel a legkönnyebb dolgozni)
150 g cukor
1 rúd vanília kikapart belsejeű
4 evőkanál tej
1 citrom lereszelt héja
1 narancs lereszelt héja
egy nagy csipet só
350 g liszt
100 g aszalt áfonya
100 g durvára darabolt mandula
100 g durvára darabol fehércsoki

A vajat (gépben) keverjük krémesre a cukorral és a vaníliával.
Adjuk hozzá a tejet, a citrusok lereszelt héját és a sót.
Mehet bele a liszt is, majd az áfonya, a mandula és a csoki is.
Ha a tészta összeállt 1-2 órára tegyük hűtőbe pihenni.
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra.
Pihentetés után, lisztezett deszkán nyújtsuk kb. ujjnyi vastagra, (lehet vékonyabb is) majd vágjuk ki a formákat.
Tegyük a formákat sütőpapírral bélelt tepsire és előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt, süssük őket készre. Ha a kekszek széle pirulni kezd és a közepük már nem „szürkés” készen is vannak.


Karácsonyi lekváros linzer

Egyáltalán nem vagyok porcukorszóró fajta, de ehhez a sütihez tényleg kell, mert attól lesz ilyen csinos:-)
Elsőre úgy döntöttem, hogy nem szóróm meg, minden sütit összeragasztottam, de aztán mégis kipróbáltam az utolsón és muszáj volt szétszednem őket. Annyival jobban néznek így ki!

Ezeket a fotókat már egyedül készítettem!Nagyon büszke vagyok.(Tudom, hogy messze nem profik.)




Martha Stewart receptből indultam ki.

Hozzávalók:
180 g héj nélküli darált mandula (Egy perc forralás után, könnyen kiugrik a héjából)
225 g vaj
100 g cukor
1 tojás
1 rúd vanília kikapart belseje
300 g liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
egy csipet só
lekvár (Én házi baracklekvárt használtam.)
+fahéjas porcukor

Elkészítés:
A vajat (gépben) keverjük krémesre a cukorral. Adjuk hozzá a tojást, majd a darált mandulát. Mehet bele a vanília, a fahéj és a só, majd a liszt és a sütőpor is.
Ha összeállt a tészta, tegyük egy órára hűtőbe.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A tésztát lisztezett deszkán nyújtsuk nagyon vékonyra.(Tényleg legyen vékony, mert a lekvárral két keksz lesz összeragasztva!)
Szúrjuk ki a kekszeket, fektessük őket sütőpapírral bélelt tepsibe és előmelegített sütőben kb. 5-10 perc alatt, süssük készre őket. Amint a szélük el kezd pirulni, vegyük is ki őket, mert nagyon hamar túlpirulnak! Hagyjuk őket teljesen kihűlni.
Ha a lekvár darabos, turmixoljuk le. Ha túl folyékony, forralással sűrítsük be.
A tetőnek szánt kekszekre szitáljunk fahéjas porcukrot.
A kekszeket kenjük meg lekvárral és ragasszuk össze őket. (Én habzsákot használtam.)
Kis idő kell neki, hogy az ízek összeérjenek.

Banános pufi palacsinta karamellöntettel

Az a jó az amerikai palacsintában, hogy sokkal egyszerűbb megsütni, mint a vékonyat és bármit beledobálhatunk.
Csináltam már rendes palacsintát serpenyőben, de még félek tőle, viszont szerencsére van hiperszuper palacsintasütőnk, amivel jobban kijövök Olyan igazi óriáspalacsinta sütő, amin fabotocskával kell szétoszlatni a tésztát!
Ez végülis egy nagy kerek teflonlap, ami felforrósítja magát. Sosem gondoltam volna, hogy hasznos egy ilyen gép, de nagyon sokat használjuk. A pufi palacsinta azért még serpenyőben is megy, sőt egyszerre három is.:-)

/És itt van valaki más banános palacsintája.:-)/

Anno még a nyári áfonyás mézes változatról és most a téli, banános karamelles pufi palacsintáról is készült fotó


Jamie Oliver recept.

Hozzávalók a palacsintához:
3 tojás
120 g finomliszt
1 kávéskanál sütőpor
1,5 dl tej
csipet só
1-2 banán

Elkészítés:
A tojásokat válasszuk szét. A lisztet keverjük el a sütőporral és a sóval. A sárgájához adjuk hozzá a tejet, majd apránként, folyamatosan kevergetve öntsük a liszthez, így a tészta nem lesz csomós.
A fehérjéből verjünk kemény habot. Akkor jó, ha a tálat fejjel lefelé fordítva a hab a helyén marad.
A fehérjehabot forgassuk a tésztába. A banánt szeleteljük fel.
Forró teflon palacsintasütőt nagyon kevés olajjal vagy vajjal kenjünk át, és egy kisebb merőkanálnyi tésztát öntsünk bele. Nyomkodjunk a palacsintába banán szeleteket, amennyit csak szeretnénk. Fordítsuk meg és süssük meg a másik oldalát is. Amennyiben nagyobb serpenyőt használunk, illetve kisebb korongokat sütünk, egyszerre 3 adagot is készíthetünk.



Hozzávalók a karamellszószhoz:
4-5 evőkanál barna cukor (Sima cukor is jó.)
2 dl tejszín
citromlé

Elkészítés:
Egy lábosban keverjük el a cukrot a tejszínnel és forraljuk fel. Közepes lángon, folyamatosan kevergetve forraljuk olyan sűrűre, amilyenre szeretnénk és ízesítsük citromlével, illetve sóval. Hűlés közben még sűrűsödik a szósz, de tejszínt hozzákeverve bármikor korrigálhatjuk.



Narancsos csokimousse

Eredetileg ez lett volna az éclair tölteléke, csak közben a hagyományos vaníliás cukrászkrém mellett döntöttem.
Én tejcsokit használtam, mert féltem, hogy az étcsoki elnyomja a narancsízt. Hajaj így meg a narancs nyomta el a csokit, de még hogy! Ezért került bele a kakaópor.
 Legközelebb már étcsokiból csinálom..


200 g csoki
(2 evőkanál cukrozatlan kakaópor)
2 narancs leve
1 narancs lereszelt héja
50 g vaj
3 tojás
2 evőkanál cukor
1 dl habtejszín
+kakaóbab töret (Magában is finom, de a törettel ezerszer jobb!)

 Elkészítés:
A csokit olvasszuk fel a vajjal, (a kakaóval), a narancslével és a reszelt narancshéjjal vízfürdőn. Lábosba víz, arra tál, abba csoki. A lábos alja ne érjen a vízhez.
A tojásokat válasszuk szét, a fehérjéből verjünk kemény habot. A sárgáját keverjük habosra a cukorral és forgassuk a felvert fehérjéhez.
A csokis masszát is forgassuk a tojáshoz, minél kevésbé összetörve a habot. Én falapátot szoktam használni és elvileg belülről kifelé forgatva, alulról felfelé kell elegyíteni a krémet.
A tejszínből verjünk kemény habot és mehet ez is a csokis krémhez.
Tegyük hűtőbe, hogy kicsit összeálljon. Tálalás előtt szórjuk meg kakaóbab törettel, de korábban el is keverhetjük a krémmel.


Narancskrémes éclair

Ma szörnyű lesz, mert éjjel egy percet sem tudtam aludni, de legalább finomat sütöttem.
3 órakor eszembe jutott a narancskrém, és érdekelt, hogy működik-e, szóval megcsináltam. Gondoltam a fánkokat majd megsütöm hozzá reggel. További másfél óra nem alvás után végül 5-kor nekiálltam a tésztának is.:-)

Megtanulok fotózni. A legelső kép az enyém, hurrá. A többi vállalhatatlan lett.


Hozzávalók a krémhez:
1,25 dl tej
1,25 dl narancslé
1 narancs héja
fél rúd vanília kikapart belseje
60 g cukor
2 tojássárgája
2 evőkanál liszt

Hozzávalók az égetett tésztához:
80 g liszt
50 g vaj
1,2 dl víz
egy csipet só
2 teáskanál cukor
2 tojás

Hozzávalók a csokimázhoz:
100 g étcsokoládé
4 evőkanál tejszín



A krém elkészítése:
Egy tálban keverjük el a sárgájákat a cukorral és a liszttel.
Egy lábosban keverjük el a tejet, a narancslevet, a vaníliát és a narancs lereszelt héját, majd forraljuk fel. Ha felforrt kis adagokban folyamatosan kevergetve csurgassuk a tojásos masszához, hogy biztosan csomómentesre tudjuk keverni.
Öntsük az egészet vissza a lábosba és forraljuk fel újra, ez alatt kellően be is sűrűsödik a krém.
Hagyjuk kihűlni, közben készítsük el a fánkokat.

Az égetett tészta elkészítése:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A vizet forraljuk fel a vajjal, a sóval és a cukorral. Adjuk hozzá a lisztet és keverjük jól el. Addig kavargassuk kis lángon, amíg a tészta össze nem áll és el nem válik az edény falától.
Ha egy kicsit kihűlt, egyenként keverjük el benne a tojásokat.
Habzsákkal nyomjunk kivajazott, lisztezett tepsire kisebb vagy nagyobb rudakat, egymástól viszonylag messze. (Én mini éclaireket sütöttem, nagyjából 6 cm-es rudakból.)
Előmelegített sütőben mérettől függően süssük a rudakat 25-35 perc alatt készre.

A csokimáz elkészítése:
A tejszínt forraljuk fel.(Mikróban is felmelegíthetjük.), majd keverjük el benne a feldarabolt csokit.

Várjuk meg, amíg a fánkok teljesen kihűlnek, majd a habzsákkal (kis lyukú fejjel) a rudak egyik végét lyukasszuk ki. Töltsük meg őket a narancsos krémmel. A fánkok tetejét késsel kenjük meg a csokikrémmel.
Hűtőben hagyjuk kicsit összeérni az ízeket.






Csokitorta idiótáknak

David Lebovitz csokitortája idiótáknak. Nem lehet elrontani.
Nem én találtam ki, ezt írja a könyvében!


Hozzávalók:
225 g vaj
340 g étcsokoládé
6 tojás
200 g cukor

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 175 fokra.
Kenjünk ki vajjal egy kb. 23 cm átmérőjű tortaformát, majd kívülről alaposan csomagoljuk be alufóliával. Erre azért van szükség, mert vízfürdőben gőzöljük a süteményt és így megakadályozhatjuk, hogy a víz beszivárogjon a formába.


A csokit törjük darabokra és a vajjal együtt olvasszuk meg gőz felett. .(Egy lábosba tegyünk vizet, majd arra helyezzünk egy tálat úgy, hogy annak az alja ne érjen bele a vízbe.)
A cukrot keverjük habosra a tojásokkal, majd adjuk hozzá az olvasztott csokoládét is.
A keveréket öntsük a becsomagolt tortaformába, majd a formát helyezzük egy magasabb peremű tepsibe. Öntsünk a tepsibe annyi forró vizet, hogy a tortaforma feléig érjen, majd tegyük az egészet a sütőbe.
Süssük készre a tortát nagyjából 60-70 perc alatt. Akkor jó, ha a közepét megérintve a tészta még kissé lágy.
Hűlés után a torta könnyen szeletelhető.

Spenótos, ricottás, tökmagos lepény

Hármas számú lepény, a lepénysorozatból.
Elég szolid kaja, de finom. Azért ha lett volna aszalt paradicsomom, én rászórtam volna.





Hozzávalók:
egy csomag (2 lap van benne)-540 g leveles tészta
300-350 g ricotta
1 tojás
3 gerezd fokhagyma
sok friss spenót (úgyis nagyon összeesik)
1 evőkanál olíva olaj
bors
szerecsendió
egy nagy marék tökmag

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A spenótot az olajon a lereszelt vagy kinyomott fokhagymával fonnyasszuk meg. Szórjuk meg sóval, borssal. Amint összeesik, le is húzhatjuk a tűzről.
A ricottát keverjük el a tojással, sóval, borssal, szerecsendióval. Ha szeretnénk, ebbe is keverhetünk reszelt fokhagymát.
Egy sütőpapírral bélelt tepsin helyezzük egymásra a két tésztalapot és a széleit gátként hajtsuk fel, így nem folyik ki nagyon a töltelék.
Ha nagyon sok tölteléket teszünk a tésztára, tegyük be a sütőbe üresen 5 perc elősütésre.
Előmelegített sütőben süssük kb. 20- 25 percig, illetve amíg a tészta meg nem pirul. Az utolsó 5 percben szórjuk meg a lepényt tökmaggal.


Flódni

Kitaláltam, hogy én Raj Ráhel flódniját szeretném megsütni, mert láttam a TV Paprikán, hogy csinálja és tetszett, és mert most azt olvastam, hogy a város legjobb flódniját az ő cukrászdájában lehet kapni.( Meg a Rozensteinben.) Nem is tudtam, hogy még cukrászdája is van.! Raj Ráhel nagyon menő. (Bár a cukrászdájának a neve kevésbé: Bulldog)
Meg is találtam a TV Paprika honlapon a receptet és neki is álltam a dupla adagnak.(Ha már homár.) Belelöttyintettem elsőre úgy 6 dl bort, minek gondolkodni előre...Eredetileg 1 litert ír a dupla mennyiséghez, de nekem a 6 decitől is ijesztően folyós lett. Akkor elővettem a Fűszer és Lélek könyvet és arányaiban csináltam a Raj Ráhel duplából egy Fűszeres Eszter két és feles adagot.
A töltelékek összeállításánál viszont valamiért megnéztem a Fűszer és Lélek blogon lévő receptet, ami eleve háromszoros adagot ír. És mégis hogy lehet felfőzni 700 g mákot 2 dl borban? Na ez annyira össze és felkavart, hogy a mák töltelék felénél feladtam.
Szóval ez már az én flódnim.

Akkora adag lett végül, hogy a felét elajándékozva is még egy hétig fogjuk enni.



Hozzávalók: (Nekem ebből kijött egy nagy tepsi+ egy kis kerek tortaforma) Bőven elég ennek az adagnak a felét vagy a harmadát megsütni.)

Fűszerezzünk ízlés szerint, fokozatosan.

1250 g liszt
600 g vaj
7 tojás sárgája
250 g cukor
6 dl fehérbor (Inkább legyen kevesebb, mint több.)
két nagy csipet só

600 g dió
300 g cukor
2 citrom lereszelt héja
kevés fahéj
kevés őrölt szegfűszeg
3 dl fehérbor
2 dl víz

600 g darált mák
100 g cukor
100 g aszalt meggy
2 narancs lereszelt héja és leve
kevés fahéj
kevés őrölt szegfűszeg
2 dl fehérbor
5 dl baracklekvár

1200 g reszelt alma
1 citrom leve
50 g cukor
50 g méz
1 evőkanál fahéj
kevés őrölt szegfűszeg

egy üveg szilvalekvár
300 g aszalt szilva
víz

egy felvert tojás

Elkészítés:
A lisztet morzsoljuk el a vajjal. Adjuk hozzá a tojásokat és a sót. Fokozatosan adjuk hozzá a bort és gyúrjuk az egészet jól össze. (Ha nagyon folyós tegyünk bele kevesebb bort, ha nagyon száraz adjunk hozzá többet.) Amikor a tészta összeáll, elég puha, de a hűtőben megszilárdul és nem lesz nehéz dolgozni vele.
Tegyük a tésztát a hűtőbe egy órára pihenni.

A diótöltelékhez az összes hozzávalót keverjük el egy lábosban és forraljuk fel. Pár perc forralás alatt kicsit besűrűsödik. Legyen kenhető, ne túl folyékony. Ha túl száraz adjunk hozzá még folyadékot. Hagyjuk teljesen kihűlni.

A máktöltelékhez keverjünk el minden hozzávalót és forraljuk fel, hogy kicsit bugyogjon. Ha túl folyékony forralással sűríthetjük, ha túl száraz adjunk hozzá még folyadékot. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Az almatöltelékhez keverjünk el minden hozzávalót.

A szilvás töltelékhez daraboljuk fel az aszalt szilvát és keverjük a lekvárba. Ha nagyon sűrű, kevés vízzel hígítsuk kenhető állagúvá.

A tésztát osszuk 5 egyenlő részre. Az egyik darabot nyújtsuk ki, fektessük kivajazott, kilisztezett tepsibe. Érjen a tészta a szélekig mindenhol (ez minden rétegnél igaz), így a töltelékek nem folynak össze. Kenjük meg a tésztát a diós krémmel, nyújtsunk ki egy újabb lapot és fedjük be vele. Ezt a réteget kenjük meg a mákos krémmel. Jöhet egy újabb lap és az almatöltelék, még egy lap és a szilvalekvár. A legfelső tésztaréteget kenjük meg egy felvert tojással, és villával szurkáljuk meg.

Tegyük 150 fokra előmelegített sütőbe. Nekem a kis kerek tortaforma 1 óra alatt, a nagy tepsi 2 óra alatt sült meg. Ha nagyon pirul a teteje fedjük le alufóliával.





Répatorta

Mama receptje.
Amikor kicsik voltunk, három féle Mamasüti volt. A répatorta, a szülinapi meggyes -marcipános csokitorta és a barnasüti, ami talán egy barna piskóta volt. Mostanában már nem szokott sütni, miattam. Így is folyton arra kell várnom, hogy elfogyjon az előző sütemény, hogy süthessem a következőt. 

 Hozzávalók a répatortához: (bögrés)
2 tojás
1 bögre cukor (lazán)
1 bögre liszt (jól megtömve)
1 púpozott teáskanál sütőpor
4 evőkanál étolaj
csipet só
1 nagy vagy 2 kisebb répa lereszelve (nagyjából egy bögre)
2 közepes alma lereszelve (nagyjából egy bögre)
½ -3/4 bögre durvára vágott dió
1 kávéskanál fahéj

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 200 fokra
A tojások sárgáját szétválasztjuk a fehérjéktől. A 2 tojásfehérjét habbá verjük a cukorral. Ilyenkor érdemes előszőr a fehérjét laza habbá verni, majd ehhez kanalanként hozzáadni a cukrot és így kemény habbá verni. (Ha a fehérjéhez képest túl sok cukrot tennénk hozzá, nem lehetne belőle megfelelő habot verni. Általában is: ha egy receptben olyan arányokkal találkozunk, amitől tartunk, hogy nem sikerül, a habot verjük fel kevesebb cukorral, és a maradékot keverjük el inkább a száraz hozzávalókkal – így biztosan nem lehet baj. Amikor sütihez felvert fehérjét használunk, érdemes azt elsőként elkészíteni, így utána nem kell mosogatni a habverőt.  Tojásfehérjét mindig tiszta, száraz edényben, tiszta habverővel kell verni, így a hab nem esik össze, de a sárgájához nyugodtan használhatjuk a már nem tiszta habverőt.) A sárgáját felverjük úgy, hogy felváltva tesszük hozzá a maradék cukrot és csurgatjuk bele az olajat.
A lereszelt almát és répát, a dióval és a fahéjjal a sárgájás keverékhez adjuk. Utolsó lépésként a masszába ismét felváltva adagonként beleforgatjuk a lisztet és a felvert fehérjét. Ekkor már ne használjunk habverőt, inkább fakanalat vagy lapátot, hogy nehogy összetörjük a fehérjehabot. Előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizhetjük.


 Cream cheese frosting
Hozzávalók:
250 g Philadelphia sajtkrém
¼ bögre vaj
egy bögre cukor
vanília

Elkészítés:
A vajat keverjük krémesre a krémsajttal. (Használjunk szobahőmérsékletű hozzávalókat, így tudjuk igazán egyenletesre elkeverni.) Adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliát is, és keverjük megfelelő állagúra. (Mindenképpen porcukorral dolgozzunk, mert a kristálycukor ropog a fog alatt.) A kikapart vaníliát helyettesíthetjük vanília aromával is, de az kicsit megsárgítja a krém színét. Ha kikapart vaníliát használunk, a használt termést ne dobjuk ki, mert főzött krémekhez még rengeteg ízt adhat, illetve a cukorhoz téve, azt is megízesiti.

Sütőtök pite

A második karácsonyi süti.

Maga az ehető karácsony:-)

Martha Stewart receptből indultam ki. Nagyon vicces nő, régen Verával néztük a műsorait, mindig vártuk, hogy robbanjon. Szinte látni a  feje fölött a pirosan villogó Creepy feliratot.Ő az, akit látványosan idegesít, ha a sztárvendég nem megfelelően kavarja a tésztát, és kiveszi a kezéből a kanalat.

A honlapja viszont nagyon tuti..


Hozzávalók a tésztához:
100 g vaj
75 g cukor
1 tojássárgája
170 g liszt
egy nagy csipet só

Hozzávalók a töltelékhez:
300 g sütőtökpüré (A feldarabolt sütőtököt 200 fokos sütőben süssük puhára nagyjából 35-40 perc alatt, majd turmixoljuk le a belsejét.)
1,5 dl tejszín
80 g cukor
2 tojás
1 narancs lereszelt héja
½ rúd vanília kikapart belseje
½ teáskanál fahéj
¼ teáskanál őrölt szegfűszeg
¼ teáskanál őrölt gyömbér
egy csipet só

Elkészítés:
A tésztához a vajat keverjük krémesre a cukorral és a tojássárgájával. Adjuk hozzá a lisztet és a sót és dolgozzuk az egészet jól össze. (Ha tehetjük, minden hozzávalót sorban dobáljunk a gépbe, hogy az elvégezze a piszkos munkát.)
Az összeállt tésztát nyomkodjuk kivajazott, kilisztezett formába és tegyük 15-20 percre a mélyhűtőbe. Ez idő alatt összeállíthatjuk a tölteléket.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A töltelékhez az összes hozzávalót keverjük el. Ízlés szerint fűszerezzük a krémet. Egyszerű megoldásként használhatunk mézeskalács fűszerkeveréket is.
A tésztát vegyük elő a mélyhűtőből, és 15 perc alatt, illetve, amíg a széle kicsit meg nem pirul, süssük elő üresen. Érdemes az elősütési idő felére, a tésztára egy sütőpapírt borítani és nehezékként szárazbabot vagy lencsét szórni bele, így biztos nem deformálódik..
Töltsük meg a keverékkel a tésztát, majd tegyük az egészet vissza a sütőbe kb. 1 órára.
Akkor van kész a sütemény, ha a töltelék láthatóan összeáll, de a közepe még kicsit rezeg.
Hagyjuk teljesen kihűlni, majd tegyük pár órára a hűtőbe.



Egyszerű gyümölcskenyér

Az első karácsonyi süti.


 Sok recepthez csak tojássárgája kell, ezért csomó tojásfehérje megmarad. A tojásfehérjét le lehet fagyasztani (hatosával) tejfölös pohárban és később elővenni, például ehhez a sütihez. Azt hiszem egy átlag tojás fehérjéje 30 g. (Ha elfelejtenénk, hányat fagyasztottunk le.)

Recept Zitától.

Hozzávalók:
6 tojásfehérje
20 dkg cukor
5 dkg étcsokoládé
5 dkg mogyoró, dió vagy mandula)
15 dkg aszalt gyümölcs (mazsola, szilva, barack, meggy, áfonya, stb.)
fél vaníliarúd
1 dkg liszt

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A tojásfehérjéket habosra keverjük, majd adagonként hozzáadva a porcukrot kemény habbá verjük. Akkor jó, ha a tálat fejjel lefelé fordítva a hab a helyén marad. A csokoládét és a mogyorót durvára vágjuk, illetve ha nagyobb aszalt gyümölcsöt használunk, mint a sárgabarack vagy a szilva, azt is vágjuk fel apró darabokra. (Egyszerűsíthetünk a folyamaton úgy, hogy a gyümölcsöket a botmixerrel, az összeépíthető késes résszel apróra vágjuk) A mazsola, meggy és a hasonló méretű gyümölcsök mehetnek a sütibe egészben. A gyümölcsöt, mogyorót, csokit, lisztet és a rúdból kikapart vaníliát elkeverjük, majd óvatosan lehetőleg fakanállal vagy lapáttal beleforgatjuk a tojásfehérjét, ne használjunk habverőt, és ne kevergessük túl sokáig a masszát, mert a hab összetörik. A tésztát kivajazott, kilisztezett formába öntjük, és az előmelegített sütőbe tesszük. 45 perc alatt sül készre, illetve tűpróbával tesztelhetjük. (Szúrjunk hústűt vagy pálcikát a sütibe, akkor van kész, ha a tűt tisztán húzzuk ki, nincs rajta ragacsos tészta.)

My babies.
/Novemberiek -)/

Diós márványsajtos gombás lepény, kakukkfűvel és aszalt szilával

(Nagyon) Távol áll tőlem, hogy romantikus, mesés, költői nevet adjak egy kajának, de ez tényleg annyira őszies, hogy megfordult a fejemben, hogy ez egy Őszpite. De nem. Ehelyett mániákusan bele akarok sűríteni minden hozzávalót a címbe, mert úgy izgibb. Annyira bejött a múltkori paprikás lepény, hogy ma két újat is kitaláltam ebédre. Ez az egyik. Megint csak leveles tészta az alap, diós márványsajtos krémmel, a feltét pedig kakukkfűvel és lilahagymával pirított, barna csiperkegomba és aszalt szilva. Ezt is kb. 10 perc alatt építettem fel és aztán csak sütni kellett.

Lepények folyt. köv.


Hozzávalók:
egy csomag (2 lap van benne)-540 g leveles tészta
2 dl tejszín
200 g márványsajt
2 tojás
bors
70 g darált dió
200 g gomba
1 nagy fej lilahagyma
kakukkfű (jó sok)
2 evőkanál olívaolaj
egy marék aszalt szilva

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy sütőpapírral bélelt tepsin helyezzük egymásra a két tésztalapot és a széleit gátként hajtsuk fel, így nem folyik ki nagyon a töltelék.
Ha nagyon sok tölteléket teszünk a tésztára, tegyük be a sütőbe üresen 5 perc elősütésre.
A hagymát pucoljuk meg és vágjuk apróra. A gombát mossuk meg alaposan, vágjuk le az elkeményedett szárvéget és szeleteljük fel.
Felforrósított olajon kicsit fonnyasszuk meg a hagymát, hogy összeessen, majd mehet hozzá a gomba és a kakukkfű. Sózzuk, borsozzuk és pirítsuk kb 5-10 percig.
A diót keverjük el a tejszínnel, a tojásokkal és a szétmorzsolt sajttal. Sózzuk, borsozzuk a krémet is.
Öntsük a krémet a tésztaalapra, majd szórjuk rá a gombás hagymás keveréket.
Az aszalt szilvát daraboljuk fel és szórjuk meg vele a lepényt.
Előmelegített sütőben süssük kb 30-35 perc alatt készre.

Citromsüti

Good Food recept, azon belül is Tana Ramsayé, aki amúgy Gordon Ramsay felesége. Ez a legtöbbet és legjobbra értékelt recept az oldalon. A három oldalnyi csodásan egyszerű, mennyeien finom, elképesztően puha, a citrom egy ilyen receptért teremtetett szintű komment után feladtam, mert engem meggyőztek, de ez még folytatódott 37 oldalon! Direkt megnéztem. Annyit adtak hozzá, hogy hajlamos megpirulni, ami ronthat az összképen, illetve,  hogy elbír több citromot is.

Tényleg nagyon jó, nagyon egyszerű és nagyon citromos, amire a szirup, azaz a máz még rá is erősít. Én 1 helyett 2 citrommal csináltam meg a receptet, hogy erősebb legyen az íze, és a mázhoz több cukrot adtam. Tökéletes alany volt a vadonatúj mini kuglóf szilikonformám kipróbálásához.



Hozzávalók: (kb 10 kicsi forma jött ki ebből az adagból, de meg lehet sütni egy nagy formában is)
225 g vaj
225 g porcukor
4 tojás
2 citrom lereszelt héja
2 citrom leve
1 csipet só
225 g liszt
1 teáskanál sütőpor

Hozzávalók a mázhoz:
2 citrom leve
kb. 200 g porcukor

Elkészítés:
A cukrot keverjük krémesre a vajjal.
Egyenként adjuk hozzá a tojásokat is, majd keverjük bele a citromlevet és a citromhéjat.
Mehet bele a liszt, a sütőpor és a só is.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Öntsük a tésztát sütőpapírral kibélelt vagy kivajazott formába, és előmelegített sütőben süssük készre. Ha nagyon hamar pirulni kezd a teteje, fedjük le alufóliával. Tűpróbával ellenőrizhetjük, hogy átsült-e. (Szúrjunk hústűt a tésztába, ha tisztán jön ki, kész a süti.) A kis formákba én 20-25 percig sütöttem őket, az eredeti recept nagy formára 45-50 percet ír.
A mázhoz keverjük el a citromlevet a cukorral.
Hagyjuk kicsit kihűlni a sütit, majd locsoljuk meg a sziruppal.

Francia hagymaleves

A francia hagymaleves valószínűleg az egyik legelcsépeltebb étel a világon.



Ez a recept Joanne Harris A francia konyha című szakácskönyvéből van. Ez az a Joanne Harris, aki például a Csokoládét is írta.

Hozzávalók:
750 g hagyma
50 g vaj
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál liszt
1,5 l húsleves
2 dl fehérbor (Nekem a végén mindig kb. dupla mennyiség kerül bele)
2 babérlevél
kakukkfű
bors
citromlé

Elkészítés:
A hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd a feleket szeleteljük fel vékonyan.
A vajat olvasszuk meg egy nagyobb lábosban, adjuk hozzá a hagymát és főzzük kb. 50 percig.  Ezalatt a hagyma karamellizálódik.
Adjuk hozzá a kinyomott vagy lereszelt fokhagymát és a lisztet.
Öntsük fel a húslevessel és a borral, sózzuk, borsozzuk illetve mehetnek bele a babérlevelek és a kakukkfű..
Lefedve főzzük további 40 percig.
Én a legtöbb levesnél azt szeretem, ha kicsit savanykás, ezért teszek bele jóval több bort, de ha még ez sem elég citromlével ízesítem.

Ischler

AZ ischler.

Közel állok hozzá, hogy a sajttorta után, a legjobb sütinek kiáltsam ki, amit valaha sütöttem.

Első próbálkozás és tökéletes lett. Pont olyan, amilyennek elképzeltem. Varga Gábor Gourmandia süteményeskönyvéből van a recept. 



Hozzávalók:
50 g porcukor
100 g vaj
140 g liszt
40 g darált dió
fél kávéskanál fahéj
lekvár (Én eper és meggylekvárt használtam)
kb. 300 g étcsoki (+olaj)

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit, minél kevesebb mozdulattal gyúrjuk össze. Nem jó, ha a kezünk melegétől nagyon megolvad a vaj, mert törékeny lesz a tészta. Én a botmixerre szerelhető daráló részben kevertem el mindent, csak a végén átgyúrva a tésztát, hogy összeálljon.
Az összegyúrt tésztát tegyük egy órára hűtőbe.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
1 óra után lisztezett deszkán nyújtsuk vékonyra.(Könyv szerint 3 mm, de nekem szerintem vékonyabbak lettek, viszont én direkt kicsiket csináltam.) Szaggassuk ki a kerek lapocskákat és tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsire.
Előmelegített sütőben kb. 5-10 perc alatt, süssük ki a korongokat. (Nagyon hamar megsülnek, nem kell megpirulniuk.) Hagyjuk őket teljesen kihűlni.
Ha nagyon darabos a lekvár, turmixoljuk le. Én túl folyékonynak is találtam, ezért forralással besűrítettem.
Kenjük meg a korongok felét lekvárral és illesszük rájuk a tetőket. (Én habzsákot használtam.)
Tegyük a sütiket éjszakára a hűtőbe. (Összeérnek az ízek és megpuhulnak a kekszek.)
Az ischlereket másnap tegyük rácsra, a rács alá pedig tegyünk egy tepsit.
Olvasztott csokival (adtam hozzá egy kevés olajat is.) kenjük meg a sütiket. A tepsiből újra összegyűjthetjük a lefolyt csokit, és tovább kenegethetjük vele a sütiket.

Sztrapacska

Tegnap ki akartam ütni az egész családot az esti menüvel. Volt francia hagymaleves, hatalmas adag sztrapacska, házi készítésű ischler és kardamomos-kávés (fahéjas) tápiókapuding. Csalódtam, mert meglepően jól bírták. Én viszont valószínűleg a sztrapacskától egész éjjel azt álmodtam, hogy ébren vagyok, ami majdnem olyan fárasztó, mint tényleg nem aludni, szóval visszafelé sült el a dolog.

Jó ez a sztrapacska, csak kétszer tört le a kezem mire elkészült.
(Reszelés, szaggatás.)


Hozzávalók(kb. 8 főre):
1050 g meghámozott, kis lyukú reszelőn lereszelt krumpli
450 g liszt
1, 5 felvert tojás
400 g kolozsvári szalonna
1 nagy doboz tejföl- Én nem szeretem, ha túl erős a juhtúró íze, de a tejföl/túró mennyiséget lehet variálni
500 g juhtúró
3 gerezd fokhagyma
bors

Elkészítés:
A krumplit keverjük el a tojással, majd kis adagokban dolgozzuk bele a lisztet is. Én a gépet használtam dagasztófejjel.
Szaggassuk a tésztát adagonként (nekem kb. 6-7 részletben jött ki), forrásban lévő sós vízbe. Miután a nudlik feljönnek a víz felszínére, főzzük őket még kb. 1 percig.
Öntsük a kész galuskát kiolajozott tepsibe.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A szalonnát vágjuk nagyon apróra, akár a botmixer daráló részében is durvára darabolhatjuk.
Serpenyőben pirítsuk, a szalonnakockákat ropogósra, ha nem sül ki belőle elég zsír (kevésbé zsíros a szalonna) adjunk hozzá kevés olajat is, hogy ne ragadjon nagyon le. A kész szalonna felét keverjük el a galuskával.
A túrót keverjük el alaposan a tejföllel, a lereszelt fokhagymával és egy kevés borssal. A krémet és a nudlit forgassuk össze a tepsiben. Sózzuk meg, de vigyázva, mert a juhtúró és a szalonna is sós.
Előmelegített sütőben süssük kb. 15-20 perc alatt készre(A teteje kicsit piruljon meg.), tálalás előtt szórjuk meg a maradék szalonnával.



Garnélás tavaszi tekercs


Vettem rizslapot, persze nem álltam meg és a szép csomagolásút, amiről utólag kiderült, hogy csak 10 lapot tartalmaz. A csúnyábbikban ugyanannyiért kb. 35 van.

Az összes recept amit találtam, úgy kezdődött, hogy igazából azt teszünk a tekercsbe, amit csak szeretnénk, ezért csak pakoltam bele amit találtam és úgy képzeltem, hogy illik egy tavaszi tekercsbe.Két dolog ami hasznos, a rizstészta, mint tömőanyag és a tojás, ami kicsit összefogja a tölteléket. 



Hozzávalók: (Nekem útközben elfogytak a lapok, de kb ennyi töltelékből 12-14 tekercs jön ki.)
Rizslap
egy marék rizstészta
150/200g garnéla
1 póréhagyma
1 répa
1 kaliforniai paprika
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál oyster szósz, halszósz vagy akár szójaszósz
1 tojás
só (A kagyló és a halszósz is elég sós, ezért a sóval vigyázni kell.)
bors
2 evőkanál limelé


Elkészítés:
Az üveg tésztát a zacskóján található módon készítsük el.(Forró vízben hagyjuk megpuhulni.)
A rákokat vágjuk félbe és húzzuk ki a bélcsatornájukat. (Kis fekete szál, könnyen kijön.)
A répát és a fokhagymát reszeljük le, a póréhagymát és a kaliforniai paprikát vékonyan csíkozzuk fel.(Ne legyenek túl hosszú csíkok.)
A töltelék minden hozzávalóját keverjük jól el.
Készítsünk ki egy tál jó meleg vizet, egy tálra nedves konyharuhát és egy tálat, amire a kész tekercseket tesszük majd.
A rizslapot áztassuk be a meleg vízbe pár másodpercre. (Ha túl forró, 1 másodperc alatt túlpuhul és nehéz lesz vele bánni, mert össze ragad.)
Tegyük a lapot a nedves konyharuhára, majd, ha a víz kissé felitatódott a lap egyik szélére tegyünk egy adag tölteléket, a két oldalát hajtsuk rá, majd tekerjük fel az egészet.
Serpenyőben, viszonylag sok (kb. érjen a tekercsek feléig) forró olajban süssük ki őket 2-4 perc alatt. Azt írja a legtöbb recept, hogy aranybarnára, de nekem nem barnultak egyenletesen, mert a tekercs széle, ahol csak egy réteg tészta volt egyből megbarnult, míg a közepe, ahol több réteg körbe lett tekerve világos maradt.
Sütés után itassuk fel róluk a felesleges olajat.


Én csináltam hozzá szószt, aminek az összetevőit a Chili&Vanília könyvből néztem ki.
Limelé, cukor, oyster szósz, chili, fokhagyma, bors.


Füstölt sajtos, színes paprikás lepény

Szerintem jobb dolog az, hogy 10 perc alatt elkészül, mint amennyire csalásnak érzem, hogy csomagolt leveles tésztát használok.


Hozzávalók:
1 csomag (2 lap van benne)-540 g leveles tészta
1,5  pritamin paprika (3xfél)
3 szál újhagyma
1 lilahagyma
2 evőkanál olívaolaj
200 g reszelt füstölt sajt
3 dl tejszín
2 tojás
bors
szerecsendió

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Egy sütőpapírral bélelt tepsin helyezzük egymásra a két tésztalapot és a széleit gátként hajtsuk fel, így nem folyik ki nagyon a töltelék.
A paprikát csíkozzuk fel, a lilahagymát vágjuk szeletekre és az újhagymát is vágjuk viszonylag nagy darabokra. (Egyszer félbe hosszában, majd azt is 2-3 darabba.). A felforrósított olajon pár perc alatt kissé fonnyasszuk meg a zöldségeket.
A sajtot, a tejszínt és a tojásokat keverjük el, sózzuk, borsozzuk, reszeljünk bele szerecsendiót, majd öntsük az egészet a tésztaalapra.
Oszlassuk el a krémen a zöldségeket is.
Előmelegített sütőben 20 perc alatt süssük készre.

Sültfokhagyma-krémleves (Mézben karamellizált chilis dióval)

Hófehér fokhagymakrémlevest akartam csinálni. Aztán rájöttem, hogy a sült fokhagyma mennyivel finomabb, és hogy nem is szeretem a tejes leveseket, szóval nekiálltam a sültfokhagyma -krémlevesnek. Nem lett elég sűrű, pedig a két krumplit direkt emiatt tettem bele. Elkezdtem utólagos, liszt nélküli sűrítésre megoldásokat keresni, mert liszttel sűríteni nem menő. Végül megtaláltam ezt, ami lényegében az én levesem. Hát nincs új a nap alatt...Azért a mézes chilis karamellizált dióra büszke vagyok, szuper finom hozzá.
Hozzávalók:
3 fej fokhagyma
3 evőkanál olíva olaj
1 fej vöröshagyma
2 krumpli
1,5 l húsleves
bors
2 tojássárgája

egy marék durvára darabolt dió
egy evőkanál méz
chili por

Elkészítés:
A fokhagyma fejeket pucolás nélkül tegyük be 180 fokos sütőbe kb 30-45 perce, hogy a belsejük krémesre süljön. Ha kész nyomjuk ki a gerezdekből a krémet, egy kés segítségével még többet ki lehet passzírozni.
Az olajon pirítsuk kicsit meg a hagymát, ha kissé áttetsző színt kap adjuk hozzá a kinyomott fokhagymakrémet és öntsük fel a húslevessel.
A meghámozott krumplit vágjuk fel apró kockákra, és adjuk a leveshez.
Sózzuk, borsozzuk.
Forraljuk az egészet 30 percig, közepes lángon.
Turmixoljuk le a levest.
A tojássárgájákat verjük fel és adjunk hozzá kb. egy pohárnyi levest evőkanalanként, folyamatosan kevergetve, hogy biztos ne csapódjon ki. Öntsük vissza a tojásos keveréket a levesbe és épp hogy csak forraljuk fel a levest újra.

A diót száraz serpenyőben karamellizáljuk a mézzel. Húzzuk le a lángról és szórjuk meg chili porral. Ha még morzsásabbra szeretnénk, daráljuk le újra.

Nutellás habos torta

Eredetileg kakaós kekszalapot ír, de nem hagyok ki egy lehetőséget, hogy zabfalatokat használhassak.

A nutelláról annyit, hogy szerintem zseniális.
Imádom a mű kajákat, nincs jobb dolog a ketchupnál. Bármilyen rossz ételt feljavít. A nutella pedig az édességek ketchupja. Egy elrontott süti, kevés nutella, egy kis lekvár, ha van, és a süti újra az élők sorában.



Stahl recept- (fél adag, kisebb formára)

Hozzávalók:
80g olvasztott vaj
125 g zabfalatok (egy zacskó)
100 g tejcsoki
100 g étcsoki
100 g nutella
0,5 dl rum
3 dl habtejszín (hideg-ha habot verünk, minél hidegebbet kell használni)

A tejcsokit, az ércsokit és a nutellát olvasszuk össze a rummal. Hagyjuk kicsit kihűlni. Nekem nem szép fényesre olvadt meg, inkább összeugrott, de aztán a tejszínnel elkeverve, megint jó lett az állaga.
A kekszet daráljuk le, keverjük el az olvasztott vajjal és nyomkodjuk egy kivajazott tortaforma aljába.
A tejszínből verjünk lágy habot és forgassuk össze a csokival. Lazítsuk fel a csokit először a hab harmadával, utána könnyebb beleforgatni a maradékot is. Öntsük a coskikrémet a kekszalapra.
Éjszakára, illetve pár órára tegyük hűtőbe megdermedni. Tálalás előtt késsel vágjuk körbe a formát és emeljük le róla.



Burgonyatorta

Pár napja vettem egy nagy darab Cheddar sajtot, amit a hűtőben a legfelső polcon dugdostam, hogy valami igazán jót csináljak majd belőle.  Kinéztem ezt a receptet, de aztán végül sose volt kedvem nekiállni. Ma reggel előhalásztam a sajtot és nyehehe.... a nagy darab sajtomből nagy darab penész lett.

Viszont már nagyon beleéltem magam a krumplitortába, szóval jobb híján megcsináltam Trappistából és Pecorinóból. 
Krumpli+hagyma+sajt+bacon =valami ami nem lehet rossz.
És valóban, finom lett, bár szerintem köretnek jobban megfelel, mint főételnek.



Hozzávalók:
6 krumpli
2 fej vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
500 g reszelt sajt (én 300 g Trappistából és 200g Pecorinóból csináltam)
kb. 500 g bacon
bors
szerecsendió
+tejföl tálaláshoz

Elkészítés
Egy tortaformát körkörösen, béleljünk ki baconnel. A csíkok lógjanak túl a formán, mert ezeket hajtjuk majd vissza a tortara, ha kész, hogy befedje. Én úgy csináltam, hogy a szeletekkel a tortát először negyedeltem aztán nyolcadoltam és így tovább, míg minden résbe került szalonna. Így szebben kijött a kerek forma és az utolsó rétegeket már nem kellett teljesen középről indítani, ahol így is nagyobb bucka bacon gyűlt össze.
A krumplit hámozzuk meg és szeleteljük olyan vékonyra, amennyire csak tudjuk.
A hagymát és a fokhagymát vágjuk apróra és keverjük el.
A sajtot reszeljük le.
A bacon rétegre, körbe rakjuk ki a krumpli szeleteket. Sózzuk, borsozzuk, reszeljünk kevés és szerecsendiót rá.
Szórjuk meg egy adag hagymakeverékkel, egy adag sajttal, nyomkodjuk jól le, majd jöhet egy újabb réteg krumpli. Addig rétegezzünk, amíg el nem fogynak a hozzávalók, az utolsó réteg legyen krumpli.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A bacon szeleteket hajtsuk vissza, hogy befedjék a tortát, majd tegyünk rá sütőpapírt és nehezéket, különben a csíkok felpöndörödnek. Én egy fém tálat használtam erre.
Előmelegített sütőben süssük készre. Elvileg 2,5-3 órát ír a recept és én sütöttem is 2, 5 órát, de szerintem 1,5-2 óra is bőven elég. Az enyém széle kicsit oda is kapott.
Ha nem zár jól a tortaforma, a kiülő zsír kifolyik, tegyünk alá tepsit.



Túrófelfújt meggyszósszal

Amikor megkaptam a hőálló tálkáimat, /ami nem volt egyszerű, mert hónapokig hiánycikk volt a városban/ nagyon rákattantam a szuflékészítésre. Nekem a szufléról mindig virágmintás, pörgős ruhás "háziasszonyok" jutnak eszembe, akik tökéletes hajjal és sminkkel, magassarkúban és kötényben sütögetnek.

Felfújtat viszonylag egyszerű csinálni, de azonnal kell tálalni, mert összeesik. Na ez nem esik annyira össze, mert nem is nő meg annyira. Jó azért kicsit megemelkedik, és így is elég levegős és könnyű. Valójában sült túróhab.



Hozzávalók a túrófelfújthoz: (5-6 tálka)
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
5 tojás
10 dkg hámozott, darált mandula (Ha héjas mandulát használunk, forraljunk kevés vizet, tegyük bele a mandulát és főzzük 1-2 percig. Ezután könnyedén kinyomhatjuk a mandulát a héjából.)
10 dkg túró
10 dkg aszalt meggy
1 csomag vaníliás cukor
egy citrom reszelt héja
vaj a formák kikenéséhez

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180-200 fokra. A vajat - használjunk szobahőmérsékletűt, úgy könnyebb vele dolgozni - keverjük el a cukorral egy villa vagy habverő segítségével, majd egyenként adjuk hozzá a tojássárgájákat is.
Reszeljük bele a jól megmosott citrom héját, a darált mandulát és az áttört túrót. A túrót szétnyomkodhatjuk villával, átnyomhatjuk egy krumplinyomón vagy a botmixer darálórészével is áttörhetjük. Ha ezt kihagyjuk, a tészta darabosabb lesz és a szuflé kevésbé lesz könnyed és krémes állagú. A tojásfehérjékből verjünk kemény habot és forgassuk a túrós keverékhez.
A tésztát öntsük kivajazott tálkákba és gőzöljük 25-30 percig.

Hozzávalók a meggyszószhoz:
3-4 dl meggylé
2 evőkanál vaníliás pudingpor
2 evőkanál porcukor
meggy (friss, fagyasztott, vagy akár befőtt)

Elkészítés:
A cukrot és a pudingport keverjük csomómentesre a meggylével, forraljuk fel és főzzük addig, amíg kívánt sűrűségű nem lesz.
Tegyük hozzá a meggyet, ízlés szerint többet vagy kevesebbet. Ha nincs szezonja, használjunk mirelit gyümölcsöt, mert az jobban megőrzi a meggy savasságát és ízét, mint a meggybefőtt, de ha a befőtt mellett döntünk, annak levét is felhasználhatjuk.

Vaníliás tápiókapuding kakaóbab törettel

A tápiókagyöngy a manióka növény gyökeréből kivont, szárított keményítőlisztből készül. Nyersen úgy néz ki, mint a hungarocell golyó. Mivel magas a keményítőtartalma, jó sűrítőanyag. Általában pudingot készítenek belőle, ami leginkább a tejberizsre hasonlít, csak sokkal jobb az állaga. Szerintem finomabb is.

Két napig azon gondolkodtam, hogy hogyan készítsem el az új szerzeményemet. Szóba jött csokis, fahéjas, tonkababos, gyümölcsös verzió, ezek variálása rétegenként, mindenféle szósszal. Aztán végül úgy döntöttem, hogy első nekifutásra mégsem kéne nagyon bonyolítani, szóval sima vaníliás puding lett belőle.

A kakaóbab töret a kakaóbab hántolva, morzsolva és pörkölve. Száz százalék kakaó íze van és olyan ropogós, mint a mandula. Amellett, hogy elképesztően finom, szerintem nagyon elegáns.


 Tápióka és kakaóbab töret is kapható a Culinarisban.

 Hozzávalók:
120 g tápiókagyöngy
5 dl víz
5dl tej
1 vanília rúd
3 evőkanál cukor
+ kakaóbab töret a tálaláshoz

Elkészítés:
A tápiókagyöngyöt áztassuk be 1 órára 5dl vízbe.
Szűrjük le, keverjük el a cukorral, a tejjel és a vanília kikapart belsejével.
A vanília rúddal együtt forraljuk fel és közepes lángon főzzük kb. 12-15 perc alatt készre. Ezalatt a tápióka megduzzad és besűrűsödik.
Adagoljuk tálkákba és tálalás előtt szórjuk meg a kakaóbabbal.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...