Peanut butter tart, házilag készült mogyoróvajból

Ezzel a sütivel hivatalosan is kivégeztem az összes létező számomra hasznos konyhai gépet itthon. Két botmixerünk van, amiknek a rácsatolható darálórészét használom a legtöbbet. Az egyiknek elveszett a kése, vajh hol? A másik egyre hangosabb és hangosabb lett, de azért nyomtam neki, mire tegnap egyszer csak elhallgatott. Pont a mogyoróvajüzem közepén. Úgy örültem neki.
Sebaj, elővettem a nagyjából 25 éves kávédarálót, amit még a nagymamámtól hoztam el. A piszkossárga kis R2D2 alja már évek óta nincs meg, csak úgy lógnak belőle szanaszét a drótok, a teteje pedig el van törve, ezért néha spriccel. Le kell fogni.
Nagyjából 10 g mogyoró fér egyszerre összvissz bele, így eleve parádés volt közel 40 adagban előállítani a peanut buttert pláne, hogy a második adagnál elkezdett füstölni! Nem kicsit, úgy igazán rendesen. De ekkor már nem érdekelt, le akartam darálni azt az átkozott mogyorót. Nem is a füsttől tartottam, hanem attól, hogy felrobban és kirepül belőle valami éles, ezért a fejem fölött daráltam vele, hogy, ha ez megtörténik, legalább ne álljon belém a kis cucc. Vicckifli.
Ó igen és amikor végre-végre készen lett a mogyoróvaj és a tésztát akartam összegyúrni a robotgépben, aminek már évek óta csak a dagasztófeje működik, tádááám az is megállt.

Már megnyugodtam. Hiszek benne, hogy a sors kárpótol és hozzám vág egy Kitchen Aidet, mondjuk őt.


Hozzávalók a töltelékhez.
250 g mascarpone
2 dl tej
2 tojás
100 g porcukor
2 csipet só-vagy ízlés szerint, én szeretem, ha a mogyoróvajas süteményben kijön a só íze

Hozzávalók az alaphoz.
150 g liszt
50 g porcukor
csipet só
100 g hideg vaj
+1 tojássárgája

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A töltelékhez dolgozzunk össze minden hozzávalót.
Az alaphoz a lisztet gyúrjuk össze a cukorral, a sóval és a vajjal. Amint összeáll, nyomkodjuk egy kivajazott forma aljába, segítségünkre lehet egy kanál hátoldala. Akár gépben is összeállíthatjuk, én a botmixerre csatolható darálóba szoktam bedobni a hozzávalókat és 1 perc alatt kész is.
Tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe és süssük kb. 10-12 perc alatt pirosra. Kenjük meg egy tojássárgájával, majd öntsük rá a tölteléket. Mehet vissza a sütőbe kb 30-35 percre.
Hagyjuk kihűlni, ha van tálaljuk jellyvel vagy savanykás lekvárral, ami ellensúlyozza a tömény mogyoróvajat.


2 megjegyzés:

Erika írta...

Nekem nagyon tetszik, főleg ennyi bajlódás után, mosolyogtam csak közben...:)

xenasi írta...

Istenem! Csak most találtam rá az oldaladra, de halálra röhögtem magam. Nagyon jól írsz. :)) És a receptek is csudajók! Gratulálok!! :DD

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...