Laci!Konyha!

A Budai Gourmet fesztivál óta lebeg a szemem előtt egy Laci!Konyha! ebéd, de csak most sikerült összeszedni magunkat. Egyelőre csak ebédelni lehet a Hegedűs Gyula utca 56-ban, de gondolom hamarosan, ha beindul a banzáj már estére is fogadnak vendégeket. 3 fogás ára 2500 forint, ami számomra mesebeli pláne, hogy bár tartottam az adagok kis méretétől végül még én is tökéletesen jóllaktam. A választék kielégítő, bár a rendelésnél belecsúsztunk egy két „elfogyott” darabba, de mivel tipikusan nem az a hely, ahol az étlapon csak egy elem szimpatikus, ezért a hiány nem okozott különösebben nagy gondot.

A stílus nagyon-nagyon tetszik, tagadhatatlan a Mák bistros kapcsolat, de annál kevésbé elegáns, sokkal lazább, éppen ezért sokkal jobban is éreztem magam itt. A pincérek rendkívül kedvesek, még mindig szeretem az olyan helyeket, ahol a személyzet fejébe verik, hogy mindennek a vendég körül kell forognia, és mindezt természetesen sikerül kivitelezni. (Nem, nem, nem ez még mindig nem alap.) Mosolyognak, segítenek, kérdeznek, mégsem lesz elegünk belőlük az ebéd végére. Barátságos hely, még Benkő Zoltán tulajdonos is végig ott ült egy közeli asztalnál a körülötte ugrabugráló kislányával.

Az ételek

Vendégvárónak bélelt rózsaszín vödröcskében, friss házi kenyeret kaptunk, de meglepetésként vaj helyett egy kinézetre és állagra ahhoz igen hasonlító homogén szalonnás tojáskrém érkezett. Naná, hogy bejött.

Előételként articsókás házi gnocchit ettem, Luca pedig ázsiai beütésű levest mángolddal. (Jaj-jaj a leves hivatalos neve kiment a fejemből.) A gnocchi articsókával szuper finom, a tészta krémes, rugós, tényleg házi, arra pedig mindig rá kell jönnöm, mennyire imádom az articsókát. Az egyetlen, amit nem értek az a hab a tálalásban, ezzel az espuma dologgal már a Csalogányban és az Aranyszarvasban sem nagyon tudtam mit kezdeni, elnézést és bocsánat, de számomra nem gusztusos, leginkább olyan, mintha egy kis mosogatólé fröccsent volna a fogásra. Ennek ellenére 9,9 pontos az előétel. A leves is finom volt.

Főételként halburgert és vörösboros marhapofát rendeltünk tarhonyával. A halburger bár látványos volt, és Lucának ízlett is, én sajnos nem tudtam túltenni magam a tényen, hogy halból készült.  A marhapofa viszont elképesztően zseniális, puha, omlós, nagyon intenzív ízű koncentrált vörösboros szaftban, mellette a tarhonya pedig pont, mint a Mamáé, ami nagyon nagy szó!

Annyira erősen indultak, hogy kicsit féltem a desszertektől nehogy itt csapjon be a villám, már csak azért is, mert számomra persze az édesség a legérdekesebb eleme egy étkezésnek.  Hát nem csapott, vagyis becsapott, de a jó villám, nem a rossz. Annyira tetszettek a desszertek, hogy azt találtam mondani 2500 forintot kifizettem volna csak értük is. Az én sárgabarackos lepényem túrófagylalttal elképesztő volt, olyan barack ízű, ami talán egy friss gyümölcsnél sem érződik. Bár az ízek mindent kárpótolnak én a puha tésztaalap helyett egy omlós tésztával még nagyobb hatást képzelek el, de ez csak az én mániám a váltakozó textúrákkal. By the way pont ezzel a váltakozó textúra dologgal nyert nálam kiütéssel a ropogós citrom parfé, amiben a roppanós lapocskák közt a citromos krém, körülötte szirup, mellette a 100%-os málnahab mondhatni állat volt.

Csodás kis ebéd! Tuti, hogy már a jövő héten visszamegyek.
A jókedvemen a hab az volt, hogy amikor hazaértem egy szépséges doboz várt az asztalomon ezzel!