Spárgás, füstölt sajtos torta


Olyan gyönyörűséges! Nem is tudom mit mondjak. 
Két hétig nem sütöttem semmit, aztán tegnap csináltam egy túrótortát ami elképesztően nagyon béna lett. A túró rudi tortát akartam továbbfejleszteni úgy, hogy eperkrémmel is megtöltöm, de túl folyékony lett a krém amit már akkor láttam, amikor még segíthettem volna rajta, de nem volt kedvem ezért a reménykedést választottam, hogy a hűtőben összeáll. Haha hát nem...egy éjszakát pihent a hűtőben aztán amikor leemeltem a forma oldalát platty az eperréteg kicsusszant oldalt.  Mindegy a formából kanalazva finom. De azért megérdemeltem, hogy ez a spárgás quiche most ilyen nagyon szép legyen...




Hozzávalók:
 500 g spárga
citromlé

120 g finomliszt
80 g kukoricaliszt
½ teáskanál só
150 g vaj-apró kockákra vágva
2-3 evőkanál hideg víz

1 nagy doboz tejföl (375 g)
2 dl tejszín
3 tojás
1 gerezd fokhagyma-lereszelve
200 g füstölt sajt-lereszelve
só, bors

150 g főtt füstölt pulykacomb, karaj vagy sonka-kis kockákra vágva

Elkészítés:
A spárga végét tisztítsuk meg, távolítsuk el a fás részeket. Vágjuk fel kb. 1,5-2 cm-es darabokra, majd forrásban lévő vízben, kevés citromlével 5 perc alatt főzzük elő. Szűrjük le és tegyük félre.

A finomlisztet, a kukoricalisztet és a sót keverjük el. A legegyszerűbb, ha géppel dolgozunk, akár aprítógépbe is dobálhatjuk a hozzávalókat, abban is gyönyörűen összeáll. Ha nincs kéznél gép, kézzel is összegyúrhatjuk a tésztát. Adjuk a liszthez az apró kockákra vágott vajat és dolgozzuk őket össze morzsásra. Kanalanként adjuk hozzá a vizet, amint a tészta összeáll, ne gyúrjuk tovább, formázzunk belőle gombócot és tegyük hűtőbe 30 percre.

A töltelékhez a tejfölt keverjük el a tejszínnel, a tojásokkal és a fokhagymával. Adjuk hozzá a reszelt sajtot, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Forgassuk bele az előfőzött spárgát.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A pihentetett tésztát nyújtsuk ki minél vékonyabbra és béleljük ki vele a kivajazott kilisztezett formát. A lelógó részeket hajtsuk vissza kissé. Szórjuk meg a felkockázott sonkával és öntsük rá a tölteléket, majd az egészet süssük előmelegített sütőben 30-40 perc alatt készre.


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...